FüleViki 2012.09.21. 18:28

Saját vélemény

Mivel mindenkinek joga van véleményt nyilvánítani, és ez alól úgy érzem, én sem vagyok kivétel, úgy döntöttem, megosztok veletek néhány gondolatot a mai tapasztalataim alapján. Aztán, akinek nem tetszik, az maximum nem olvassa el. Délután ellátogattam a Műcsarnokba, és megnéztem a Mi a magyar? című kiállítást. A végére a következő érzések kavarogtak bennem: 1.: Ha ezt jelenti magyarnak lenni, akkor én fogom magam, keresek egy szimpatikus hidat, és a Dunába ugrom. 2.: Ha erre halad a képzőművészet, akkor talán jobb, ha még így, a pályám legelején "letészem a lantot", vagy inkább már eleve fel sem veszem. Nem mondom, hogy nem voltak jó dolgok. Az első terem, ha jól emlékszem, a "Legendák terme" kimondottan tetszett, leszámítva az elektronikus gitáron játszó Mátyás királyt. A lovához hajoló Atilla vitte a pálmát, az szerintem hatalmasra sikerült, főleg a hun király arca és tekintete. A kamerából és árnyékokból álló turul madár is rendkívül ötletes volt, a nyílvesszőkkel átlőtt alma szintén, a Csodaszarvas animációt pedig alapban nagyra tartom, bár nem tartozik a kedvenc Jankovics Marcell produkcióim közé. A többi teremben is találtam jó műveket, olyanok is akadtak, amikre azt mondtam, igen, ha lenne rá pénzem, még fizetnék is érte. Viszont, volt néhány munka, amitől kikészültem. Az első számú, az a wc-be vizelő embert bemutató videó volt. Bevallom, nem álltam le, hogy hosszabb ideig tanulmányozzam, úgyhogy ezért nyugodtan lehet hajigálni a köveket, azt is lehet mondani, hogy maradi vagy korlátolt vagyok, lehetséges, hogy nem vagyok elég nyitott vagy értelmes a befogadáshoz, és valószínűleg pályát kéne módosítanom, de nekem ez akkor is sok volt. Mi a magyar? Ez? Mert ha igen, akkor én köszönöm, nem kérek belőle. A másik dolog: nem biztos, hogy elvárható a kortárs művészektől, hogy olyan fokú festészeti tudással rendelkezzenek, mint az előző századok legnagyobb mesterei, bár szerintem ez kéne, hogy legyen a követendő példa. De miért tűnik úgy, mintha némelyik kép egy vászonra kivetített fotó görcsösen átmázolt, minden lazaságot és profizmust nélkülöző mása lenne? Attól sem voltam elragadtatva, hogy szembe találtam magam Kiszel Tünde vagy "szent" Bakács portréjával, akiket nagy nemzetközi művészek stílusában próbáltak meg bemutatni. De mindegy, még erre is azt mondtam, hogy elmegy. Ami rettenetesen elszomorított, hogy az első termen kívül ha jól emlékszem, sehol nem láttam kimondottan optimista, a nemzettudatot hangsúlyozó, büszkeségérzetet kiváltó munkákat. Ami kimondottan magyar téma volt, azt vagy fekete-fehérben, vagy romos formában, vagy pesszimista kisugárzással tálalták, így a tárlat végére nem sok életkedvem maradt. Komolyan gondolkodóba estem, hogy hagyom a fenébe a művtörit, és többé ceruzához sem nyúlok, mert így nem biztos, hogy van értelme. Az is lehet, hogy nincs igazam, ez mind szép és jó, csak én nem vagyok képes a befogadására. Ezt mindenki döntse el maga.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fuleviki.blog.hu/api/trackback/id/tr584794588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.