Ma részt vettem egy kiállításon. Fotós képek voltak láthatók, és órai kereteken belül mentünk. Maga a fotós tartott nekünk bemutatót és egyben kiselőadást, amelyben, bár nem tudom szó szerint idézni, de nagyjából ez a mondat hangzott el: szerencsére a képzőművészet a 20. században már túllépett az ábrázolási kényszeren. (Az utolsó 2 szót pontosan idéztem.) Azt hiszem, erre nem lehet mit mondani. Először megrökönyödtem, aztán mérges lettem, de úgy gondoltam, nem kéne kisétálnom a teremből. Nem állítom, hogy nincs érték abban, amit csinál, mert ez nem lenne igaz, és tekintve, hogy elismert kortárs művész, nyilván többet ér a pályája, mint az én kis kezdetleges szárnypróbálgatásaim, amiből (ha a mostani tendenciát mutatom), a jövőben sem lesz sok minden. De nem túl jó, amikor az ember elképzel magának egy álmot, évekig tanul, gürcöl, megpróbál megfelelni, aztán jön egy garbós fazon, és egyetlen mondattal dönt egyet a kis fejbéli kártyaváron. Nyilván az egész építmény nem omlik össze, de a ledöntött bástya romjai között megjelenik a gaz, a "mi értelme" kérdés formájában. És kérdéses, hogy ki lehet-e irtani? Vagy a sokéves küzdelem és belefektetett energia (nem beszélve az anyagiakról) mind feleslegessé válik? Most úgy tűnhet, hogy kissé túldramatizálom a dolgokat. Talán tényleg így van, de az utóbbi időben olyan gyorsan kapom a pofonokat az élettől, hogy nincs időm elgondolkozni az előzőn, mert máris csattan a másik. Jelentkeztem egy illusztrátori állásra. Visszaírtak, kértek tőlem 2 próbaképet egyhetes határidővel, nagy felbontásban, mondván, hogy majd ezek döntenek. Én meg elküldtem. És persze az ember mindig utólag okos, én is csak a rajzaim elküldése után jártam utána a dolgoknak, és bizony nem egy kommentben olvastam, hogy az adott helyen az illusztrátorok nem lettek megfizetve a munkájukért. Ebből nem tudom, mennyire igaz, de mivel már napok teltek el azóta, hogy az emberem jelentkezett, kezdek félni egy kicsit. Nem szeretek ingyen dolgozni idegeneknek, azt pedig pláne nem szeretem, ha átvernek és kihasználnak. A másik az Erdő mélye kép: lejárt az egy éves határidő, sőt, talán egy kicsit túl is csúsztam rajta, persze senki nem jelzett, hogy mehetek érte. Az illusztrációk kevésbé érdekelnek, mert azokat 2 nap alatt összedobtam, de Erdő mélye hónapokig készült. Remélem, visszakapom. Szóval, most kicsit nagy rajtam a nyomás, ami általában nem tesz jót az alkotókedvemnek, és rendszerint ilyenkor szoktam "alkotói válságba" kerülni. Remélem, most nem fog bekövetkezni, úgyhogy neki is álltam egy képnek - hátha. A téma még titok, részben azért, mert egyenlőre én sem tudom, mi lesz belőle, de amint lehet, posztolom. Addig viszont a türelmeteket kérem, mert legfeljebb szöveges posztokat fogok írni. Egy biztos lesz a közeljövőben: mégpedig egy kis úti beszámoló a bécsi Múzeumok Éjszakájáról!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.